Tisztelt Olvasók!
Az első alkalom, amelyen részt vettem, az valójában már a második volt, mivel a valódi elsőnél még nem tudtam, hogy fogok rá járni...
Mint ahogyan azt már az előző bejegyzésben is említettem, két téma vetekedett egymással, mégpedig a könyvkiadás- és a multimédiás eszközök ismerete. Mivel engem az utóbbi jobban érdekel, így úgy gondoltam, inkább ezt végezném el.
S nem is döntöttem rosszul, már ami az én első órámat illeti. Sok, számomra új dologgal ismerkedhettem meg, amelyek az eszközök közül kerültek ki leginkább.
A sok új mellett, azonban voltak már régebbről ismert információk. Voltak, amelyeknek a tudatában volt, s voltak, amelyeket jó volt feleleveníteni, így is csökkentve az esélyét, hogy esetleg elfelejtem.
Az emelt szintű érettségire tanulva kellett már ilyenekról is tudnom, azonban nem ilyen részletességgel. Számomra érdekes volt a szeptember 20-ai kurzus. Remélem a továbbiakban is hasonlóakhoz lesz szerencsém.
0 hozzászólás:
Megjegyzés küldése