Mint azt már megszokhatta az, aki néha nézegeti ezt a blogot, most egy jól megszokott óra leírás következik, amely 2010. október 4-én volt megtartva.
Ahogyan az előző alkalommal, most is a CorelDRAW elnevezésű programmal dolgoztunk, ennek a funckióit használhattuk különböző feladatok kapcsán. Köröket rajzoltunk vele, céltáblát, csoportba foglaltunk, pont-pont után egyeneseket húztunk. Így leírva kevésbé hangzik komolyan, azonban ahhoz, hogy tudjuk használni az alkalmazás által kínált lehetőségeket, először - mint ahogyan minden másnál is - az alapokkal kell kezdenünk. S ha az körök, stb. rajzolásából áll, akkor azt kell gyakorolni.
Tetszett ez az óra, hiszen olyan érdekességeket tanulhattunk meg, amelyek nekem, mint leendő könyvtáros jelöltnek, a javamra válhat. Ha valamilyen programot szeretnék szervezni, elengedhetetlen, hogy azt valamilyen módon ne reklámozzam. S erre szolgál segítőtársnak ez a program, amelynek segítségével és egy cseppnyi kreativitással trendi, a fiataloknak is tetszetős plakátot lehet készíteni.
0 hozzászólás:
Megjegyzés küldése