A november 15-dikei órán a filmekkel és a hozzájuk készíthető feliratokkal foglalkoztunk. Az előbbinél két szerkesztő programmal is megismerkedtünk: Movie Maker, VirtualDub. Az előbbit bizonyos okokból nem tudtuk telepíteni az egyetemi gépekre, így a másodikkal, a VirtualDub-bal foglalkoztunk végül az óra folyamán. Több funkciója közül kiemelkedően a filmvágást használtuk. Kisfilmekből vágtunk ki, még kisebb részeket, valamint logót is illesztettünk az egyik sarkába, mint ahogyan az a TV adásoknál is szokott lenni.
A második részében pedig a feliratozásról inkább beszélgettünk. Szerencsénk volt úgymond, mivel egyik csoporttársunk ilyesmivel foglalkozik szabadidejében, így ő tudott mondani konkrét dolgokat, hogy amolyan "fészeres fleiratozást" hogyan lehet űzni. Más kurzussal kapcsolatban, ahová a fentebb említett csoporttárssal együtt részt veszünk, előkerült már ez a téma, mégpedig úgy, hogy az ő általa tartott előadáskor kérdezgettük effelől. Az általa és a Tanár úr által ajánlott feliratos oldalak a következőek: opensubtitles.org, HosszuPuska Subtitles, Feliratok.hu, valamint a csoporttárs által javasolt egyszerű, ingyenesen használható program a Subtitle Workshop.
A továbbiakban szóba került még a videófilmek codec-elése, amely során több változat is előfordul, ezáltal változatosak a végeredmény méretei. Ebből kifolyólag kaptunk feladatot otthonra. Mégpedig azt, hogy próbáljunk ki több variációját a codec-eknek, és figyeljük meg, melyiknél hogyan alakult a méret a mentés befejeztével.
Vettem alapul egy filmet, amelynek az "előzetesét" néhány bejegyzéssel ezelőtt bemutattam, majd az [origo] szoftverbázison található, az előzőekben már említett VirtualDub-ot, s miután a letöltött fájlt kitömörítettem (telepíteni nem kellett), elindítva, megnyitottam benne a kiválasztott filmet. Közben már egy média lejátszó program segítségével megkerestem azt a részt, amely engem érdekelne, és feljegyzetem az időt, mettől-meddig tart. Ezt az információt felhasználva, a VirtualDub csúszkáját, megkerestem az elejét (55:50), majd Edit - Set selection start-ra klikkelve bejelöltem, hogy én onnantól szeretnék csinálni valamit a filmmel. Ezután megkerestem - szintén a csúszkán - a végét (56:58), s ott az Edit - Set selection end-re klikkelve, befejeztem a kijelölést, s ekkor már a csúszkán is világoskékkel volt jelölve, hogy melyik rész van kijelölve. Ezek után szintén az Edit menüpont alatt, kiválasztottam a Crop to selection opciót, s a következő pillanatban már az általam kiválaztott rész első képkockáját láthattam a programban.
Miután megvolt az a snitt, amire szükségem volt, a Video - Compression-re klikkelve a felugró ablakban kiválaszottam 4 codec-elést, majd egyenként alkalmaztam, mentettem őket, így szépen nyomon lehet követni a méretváltozást. Íme az eredmény:
Xvid MPEG-4 Codec: 6,7 MB
Divx 6.9.2 Codec: 7,9 MB
ffdshow Video Codec: 9,0 MB
Cinepack Codec by Radius: 77,6 MB
0 hozzászólás:
Megjegyzés küldése